Egy héttel később....

1999. szeptember 10.


Most este 7 óra van. Folytatom a naplómat.
Már vége a hétnek,  és egyre jobban beilleszkedtem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen fog menni. Mindezt Ron-nak köszönhetem. Ha ő nem lenne, fogalmam sincs, mit tettem volna. Nagyon boldog vagyok, hiszen apa megengedte, hogy elmenjek a  tanévnyitó bálra. Most jut eszembe, hogy Ronald 8-ra itt lesz értem,
és még sehol sem tartok...Nembaj, majd várakozik picit, addig leírom mi történt velem a héten.
Nos, a második nap már minden könnyebben ment. Jól megbarátkoztam az osztály társaimmal,
és úgy gondolom, hogy talán meg is szerettek egy picit. Az egész hét, mondhatni unalmasan telt, csak egyik bemutatkozás a másik után, a kérdezgetések stb.. stb..
De volt egy nap amit szerintem egész életemben nem fogok elfelejteni. Csütörtökön későn jöttem haza, mert a
kémia tanárom benn tartott minket délután, mivel újabb kísérleteket mutatott be. Utálom a kémiát, de muszáj volt ott maradnom, mivel a papa nagyon mérges lett volna rám. Így hát 5 körül indultam haza. Egyedül mentem, mert
mindenkinek dolga akadt. Az úton nagyon sötét volt, kicsit féltem is. A külvárosban lakunk és elég messze a sulitól. Körülbelül egy óra mire hazaérek. Szóval igyekeztem hazafelé és lábaimat egyre gyorsabban kapkodtam. Az úton kétoldalt fák vannak, és őszintén szólva nagyon félelmetesek. Pár denevér is elszállt felettem akkor kicsit meg is ugrottam. Akkor történt az, ami megrémisztett. Ahogy félre néztem, a fák között alakokat vettem észre. Fogalmam sem volt, kik lehetnek azok, de a szívem még gyorsabban vert. Odanézni sem mertem, de valami mégis arra késztetett, hogy közelebb menjek, s megtudjam kik azok. Elbújtam egy nagyobb fánál és kíváncsian figyeltem a dolgokat. Ekkor megpillantottam egy ismerős arcot. Claire volt az.
-Jézusom, vajon mit csinálhat itt ilyenkor? És kik a többiek?- kérdeztem magamtól.
Erőt vettem magamon, és oda indultam. Gondoltam nem történhet semmi, hiszen Claire a barátnőm, biztosan örülni fog majd nekem és meg is kérdezem tőle, hogy miért nem maradt kémián.
Amint közeledtem feléjük, minden elcsendesült, s a többi alak már el is tűnt egy szempillantás alatt.
- Szia! Te mit csinálsz itt ilyenkor?-kérdeztem meglepődötten.
- Sziiiiaaaa Anne! Neked már otthon kéne lenned, nemde?- szólt vissza Claire, kicsit fura hangnemmel.
- A tanár azt kérte, hogy maradjunk benn, mert újabb kísérleteket mutat. Te is tudod milyen. De még mindig nem válaszoltál nekem. Kik voltak azok, és miért vagy itt?
- Ők csak a barátaim voltak egy másik városból. Semmi különöset nem csináltunk, csak találtunk itt egy döglött baglyot és az volt annyira érdekes.
- Ohh..értem. Megnézhetem?
- Persze, de nehogy megijedj!
Ekkor megpillantottam a halott kis állatot. Szörnyű látvány volt. A földön körülötte csak vért láttam.
- Ez tényleg csúnya. Mi történhetett vele?
- Nem tudjuk. Mi is pont ezt akartuk kideríteni, de akkor jöttél te és a barátaim nem nagyon szeretnek ismerkedni. Ők másabbak, mint mi. Na de nekem mennem kell, várnak már otthon. Holnap majd találkozhatunk, ha gondolod. Jó éjt! Szia!
- Rendben. Szia! Neked is jó éjt!
Ezután elindultam, de a fejemből még most sem megy ki a dolog. Miért másabbak a barátai? Miért érdekelte őket egy bagoly? És miért volt annyira furcsa Claire arca? A szemei....
Uh...csengettek. Megjött Ron. Én meg még sehol sem tartok. Gyorsan megyek és felkapok valamit.
Holnap folytatlak kedves naplóm.


Irina & Darren